Az én szabadságharcom…október 23. margójára

A dátumegyezés ugyan csupán a véletlen műve, mégis mélyebbre vitte a tervezett beszámolómat. A cím hangzatos felütés, de a témakapcsolódás adta magát. Évek óta többlakian élek és időről időre nyakamba veszem a világot – meg az irodámat – és átteszem a székhelyemet pár kilométerrel odébb. Nem vagyok egyedül ezzel az életformával, Nyugat-Európában teljesen hétköznapi a […]
Vasárnapi elmélkedések, nyugattól keletig…

Kezdjük nyugaton…. Az egyik mai élményem a Náray kiállítás Budapesten, melyet egy kedves barátnőmmel tekintettünk meg eme szeles hűvös vasárnapon. Azért a nyugat címszó, mert egyrészt az alkotó művész Náray Tamás, már évek óta egy Barcelona melletti kisvárosban él, másrészt pedig amit az eseményen tapasztaltunk az maga volt a (hanyatló?) nyugat. És kérem visszatért a […]
Nyomasztjuk vagy motiváljuk egymást az állandó sikersztorik posztolásával?

Üzleti tanácsadóként és egyben marketing szakemberként pontosan érzékelem a téma súlyát és egyben ambivalens kettősségét. Mert üzletileg, bárki – bármit mond, kiemelten fontos az (online) láthatóság és a rendszeres, tervezett jelenlét. Külön kiemelném a tervezett szót: a STRATÉGIA-ban való, hosszú távú gondolkodást. Napjaink legjobb eszköze erre pedig kétségkívül a social media, valamelyik kiválasztott platformja, és […]
Újratervezés….avagy, hogy tanít meg minket az élet az elengedésre, PRiorizálásra. :D Inspirációs írás 😊

Akik ismernek tudják rólam, tervezés az életem. Nálam mindig van ABCDEF verzió a kalapban, szeretem, ha az én kezemben van az irányítás. És ezt most mindenki szabadon eldöntheti jó-e vagy rossz 😀 mindenesetre marketing szakemberként az ember praktikusan projektmanager is, szóval szakmailag ez a tulajdonságom felettébb hasznos! Gyerekkori kedves barátnőm emlékeztetett a minap, amikor épp […]
Változás, inspiráció, utazás

Te hogyan inspirálódsz, miből nyered az erőd?
Jó esetben tudatosak vagyunk arra, hogyan hozhatjuk magunkat olyan helyzetbe, ami segít meglátni az irányt, ha elveszett a fókusz. Manapság sokan küzdünk azzal, hogy elvesztek az eddig megszokott utak és irányok és minden bizonytalan(?) körülöttünk. Vagy csak változik.
Válság van vagy munkaerőhiány? Kevés a pénz, mégsem akar senki úgy dolgozni, ahogy (szerintünk) kéne. Honnan jön ez az általános frusztráció?

Munkámból adódóan sokakkal beszélgetek. Egy igazán mai, egységes kortünet, ami a beszélgetésekből átjön: a munkában aktív X-es korosztály (1980-as évek közepéig születettek) és a náluk idősebbek nagy része szívből gyűlöli a jelenleg digitális boom-ot. Mert fárasztja a rengeteg új eszköz, amit meg kell tanulni és beépíteni a munkába. Mert használja, de nem szereti a social […]
Hogyan marketingeljünk (jól) válságban?

Kezdjük azzal, hogy mi van most a világban: KRíZIS. Nem kicsi. Hol vágja meg minden cég a keretét? Naná, hogy a marketingnél! Mert ugye minek az… Aztán meg nincs eladás, és reklámozunk gyorsan kétszerannyiért. De ebbe most ne menjünk bele. 😊 És mi az eredmény egy kommunikációs ügynökség oldaláról? Minimum 4szer annyit kell melózni egy-egy […]
Generációk harca napjainkban a munkahelyeken
Avagy: Fel vannak készülve a magyar cégek a digitalizációra? Látlelet a magyar cégvezetők lelkiállapotáról és az országban uralkodó mentális terheltségtől. Forrás: Future talks – Steigervald Krisztián – Krizsó Szilvia Aktuális blogcikkünkre egy podcast adása inspirált, ahol Krizsó Szilvia beszélgetett Steigervald Krisztián generáció kutatóval, melyet itt meg is hallgathattok itt. A Future Talks business podcast műsorai […]
Hogyan lettem marketinges?

Nagyon szerettétek a személyesebb hangvételű anyagokat, így arra gondoltam jöjjön még egy ilyen. 😊 Elmesélem, hogyan is lett marketinges belőlem, és mit takar az én esetemben a megjelölés.Ezer évvel ezelőtt, amelynek pontos dátumát fedje balladai homály… turizmus – közgazdász szakon szereztem a diplomám. Hogy miért ott?Mert majdnem max. pontosként anno ide felvettek felvételi nélkül is, […]
#1 Legjobb hosszú távú tipp egy jól működő Facebook hirdetési stratégiához

Az internet világában rengeteg ötlet, tanács, stratégiai útmutató fellelhető azzal kapcsolatban, hogy mi a legjobb módja annak, hogy egy Facebook hirdetés sikeres legyen. De valahogy mindig mindegyik a “hamar-gyorsan oldjuk meg valahogy” kategóriába sorolható. Mi, a PRIOR-nál másképp gondolkodunk a Facebook hirdetésekről. A hamar-gyorsan hozzáállás helyett a jövőbe tekintő, stratégiai hozzáállásban hiszünk. Ugyanis a mi […]