Retreat pillanatok Görögország rejtett gyöngyszemén innen és túl

Avagy hogyan ültessük át a mindennapokba azokat az idilli momentumokat, amiket egy-egy utazás során megtapasztalunk? Egyáltalán miért szeretünk utazni? Kikapcsolódás, friss levegő, kompenzálás? Azt gondolom élethelyzettől függ, hogy éppen melyik, de egyre többeknek jelentenek kapaszkodót a “retreat -ek”.

Áprilisban Methanán, Steiner Kristóf és párja, Nimi lélekemelő tematikus elvonulásán jártam, ami nem is az első, de nem is az utolsó retreatem volt. De mielőtt előreszaladnék a februári, mexikói tervek izgalmaira, csokorba gyűjtöm, hogyan is csempészhet bárki „mini retreat életérzést” a hétköznapokba, és hogy miért is éreztem igazán közel magamhoz a methanai varázslatot.

Mindenféle elvárástól mentesen szálltam fel az athéni járatra húsvétkor édesanyámmal közösen. Szerettem volna neki is megmutatni, micsoda feltöltő erővel bír egy ilyen utazás (a szó szoros értelmében, és mint belső utazás). Arról, hogy neki mit adott Methana és az ott megismert emberekkel együtt töltött idő, ő tudna a legszebben mesélni, én mindenesetre boldog vagyok, hogy megoszthattuk egymással ezt az élményt.

Ami engem illet, a korábbi hasonó programjaimat sokkal „kicsapongóbb” érzelmi amplitúdókkal éltem meg, amiből mára eltűntek a nagy fentek és lentek, viszont maradt a kiegyensúlyozott öröm érzete és megélése. Még véletlenül sem azt mondom ezzel, hogy nem érintődtem meg, vagy hogy kisebb figyelemmel kísértem az utazás lelki-mentális térképét, sokkal inkább azt, hogy nyugodtabban, felszabadultabban, nagyobb hullámzásoktól mentesen élhettem meg a Görögország nyújtotta örömöket.

És volt is belőle bőven! Fáradtan, a produktivitást kimaxoló hetek után érkeztem a nyugalom Athén melletti kis félszigetére, és szerettem volna kikapcsolódni, amennyire csak lehet. És ez éppen így történt – pont úgy, ahogy Kristóf és Nimi ígérte. Feltöltődve érkeztem vissza Barcelonába, sőt több olyan felismerésem is volt, ami extra löketet adott az elkövetkezendő időszakhoz.

Idő és tér, pont, ahogy kellett

A szabadságot a résztvevőknek is tálcán kínálta a gyönyörű tengerparti falu minden apró részlete: semelyik programelem sem volt kötelező, ha mentünk, mentünk, ha segítettünk a főzésben, segítettünk, ha olvastunk, olvastunk, rajtunk múlt a bevonódás és aktivitás mértéke, egymásnak és magunknak is éppen annyi időt és teret adhattunk, amennyire szükségünk volt. Mindeközben az asztal körül együtt töltött idő minden alkalommal megkoronázta a napot. Bár Katalóniából jól ismerem a mediterrán étkezés, ízek és illatok pozitív hatásait (testre-lélekre), egy finom görög csavarral is izgalmas volt mélyebbre látni a napfénnyel átitatott fogások történetében.

Ahol biztonságban hátradőlhetünk

Ahogy az asztalra kerülő, friss zöldségeknek, gyümölcsöknek, fűszer- és gyógynövényeknek sem mindegy, hogy milyen környezet veszi őket körül, úgy a mi életminőségünkre is óriási hatással van, hogy mik és kik fonják körbe az életünket. Hátradőlni, majd megnyílni akkor tudunk, amikor lekerül rólunk a megfelelési kényszer szorítása, és önmagunkat adhatjuk. Kristóf és Nimi nagyon jó példák arra, hogy hogyan lehet megteremteni azt a biztonságos teret, amiben hátradőlhetünk. Bámulatos érzékkel „csinálják” a retreatet, és valószínűleg pont azért, mert nem csinálják, hanem azt adják, ami belőlük jön.

Ez volt nekem a legnagyobb “aha- élmény”. Magamat adni, mindenben amit csinálok, úgy, ahogy van! Olyan ez mint a tartalomgyártás. Akkor izzadtságszagú, amikor “ki kell találni”. Mert magadat nem kell kitalálni, az jön.

Ebben nagyon hasonlóak vagyunk a fiúkal, legyen szó coachingról, marketingről, egyetemi tanításról, barcelonai privát túrákról – én is azt adom, ami belülről fakad, perspektívákat nyitok az embereknek a világra. Tenerife után, most a görög vulkanikus hegyek ölelésében még egyértelműbben megfogalmazódott bennem, hogy ha tényleg arra fókuszálunk, hogy mi az, amit adni tudunk – méghozzá nem megfelelési vágyból vagy kényszerből, hanem őszinte szeretetből –, akkor működik, működni fog, amit csinálunk.

„Mindegy”, hogy épp egy 125 fős órát tartok az egyetemen, vagy egy privát tematikus barcelonai napon élményt adok át, és a saját szemüvegemen keresztül mutatom meg a várost, a legfőbb mindig az, hogy önazonosan legyek jelen.

És vajon hogyan teremtsük meg, illetve vegyük észre azokat az idilli pillanatokat a hétköznapokban, amiket például egy külföldi elvonulás egyedülálló élménye alatt megtapasztalunk?

Vibráló, friss légkör – akár egyetlen nap is feltölt

Segítségünkre lehet egy egynapos retreat, például, amit én is megálmodtam a Taste of Barcelona tematikus programommal. Érdekesség, hogy szinte kivétel nélkül minden eddigi jelentkező úgy érkezett a programra – az egyéni igényekre szabott városnézésre, gasztro-kalandozásra, közös sétákra –, hogy „csak” látni szeretnék a katalán főváros egyedi arcát, érezni a lüktetését, Gaudí-alkotásokon innen és túl…

Szinte direkt kihangsúlyozták, hogy nem szeretnének belső munkát, coaching folyamatot, vagy ahhoz kapcsolódó, mélyebb beszélgetéseket. Mégis, ösztönösen mélyebbre mentek, előcsalogatta belőlük Barcelona vibrálása, frissessége, befogadó-elfogadó légköre, a tapasok íze-illata, a helyi szokások, a tengerpart ellazító szépsége, a beszélgetéseink, azok a perspektívák, amiket az eszmecseréink adtak a nap folyamán. Ez kitűnően példázza, hogy a városi dzsungelben is lehet mindfulnesst gyakorolni, kikapcsolódni, kapcsolódni azokhoz a részeinkhez, amikhez a mindennapok forgatagában sokkal nehezebb.

Fókuszáljunk arra, amit adhatunk!

Az a szemlélet, amit egy ilyen egynapos “retreat” során megtapasztalunk, később akár a személyes, akár a szakmai életünkben is képes visszabillenteni minket a középpontunkba. Legalábbis a vendégeimen ezt látom, érzem, és hallom vissza. Hálás vagyok a bizalmukért és örülök, hogy adhattam. Ilyenkor Ők is töltötenek engem.

Ez a segítő szakma igazi ajándéka.

Itt tudsz jelentkezni, ha jönnél hozzám Barcelonába 🙂