Avagy, hogyan formál az expat-lét kívü, belül. Költözz felkészülten!

Amikor külföldön nyitunk új fejezetet az életünkben, nemcsak a lakcímünk, a mindennapokban használt nyelv, és a környezetünk változik meg, hanem annyi meg annyi kisebb-nagyobb részlet, hogy idővel mélyebb identitásváltozást is megfigyelhetünk magunkon. A közösségi médiában általában az expat-lét csillogó oldalát látjuk – kevesen beszélnek a szürke hétköznapokról, nehézségekről, szorongásról, a lelki és/vagy anyagi kihívásokról. Itt az ideje kinyitni Pandóra expat-szelencéjét!

Ha retúrjegy nélkül, viszont annál több tervvel, célkitűzéssel, izgalommal egy másik országba indulunk, akkor ezernyi más szálon folytatódhat az életünk, mint azt korábban sejtettük. Jó esetben magunkkal viszünk egy nagy adag bátorságot, nyitottságot, rugalmasságot, teherbírást, kreativitást, de a felesleges tárgyakat, a sokadik bőröndnyi ruhát és kacatokat hátrahagyjuk. Utóbbit én is csak a rutinnak hála tanultam meg, de hidd el, megéri minimalizálni a magunkkal cipelt dolgok súlyát! Lelki terheket talán így is bőven viszünk magunkkal…

Nem azt mondom, hogy a landolással egyből gyökeresen megváltozik az életünk, de az biztos, hogy izgalmas fordulatot vesz! A megérkezést követő hetek, hónapok, évek, sőt évtizedek azonban olyannyira csiszolják az embert, hogy az otthon megtapasztalt identitásunk akár teljesen új értelmezést nyer: újradefiniáljuk, kik vagyunk a világban, új kapcsolatot alakítunk ki önmagunkkal.

Amikor lekerülnek a címkék

Amikor máshol építünk életet, magunk mögött hagyjuk azt a láthatatlan társadalmi tükröt is, amiben korábban önmagunkat szemléltük. Otthon tudtuk, hogyan működik a világ körülöttünk – volt hová viszonyítani. Külföldön azonban ezek a megszokott keretek megbillenhetnek, és azt tapasztalhatjuk: hirtelen nem is olyan egyértelmű, kik vagyunk ebben az új közegben. A címkék – legyen az egy szakmai titulus, a társadalomban betöltött szerepek, vagy egy megszokott életforma – sokszor érvényüket vesztik. Ez elsőre ijesztő, de egyben felszabadító is lehet.

A köztes tér kihívása és ajándéka

A külföldi élet paradoxona, hogy két világ között lebegünk: már nem teljesen vagyunk azok, akik otthon voltunk, de még nem is váltunk eggyé az új kultúrával. Ez az „átmeneti tér” gyakran kényelmetlen, feszít, hiszen hiányzik a visszacsatolás, nincsenek meg a régi közösségek, amik emlékeztetnének minket arra, hogy kik is vagyunk valójában. Ugyanakkor épp ez a lebegés az, ami hatalmas növekedést hozhat. Kénytelenek vagyunk belenézni a saját belső tükrünkbe, és megvizsgálni: ki vagyok én akkor, ha a legtöbb külső kapaszkodó eltűnik, távol van?

Önmeghatározás új kontextusban

Ez a folyamat sokszor mélyebb önismereti úthoz vezet, mint amire valaha otthon ráléptünk volna. Más értelmet nyerhet, hogy mit jelent számunkra a siker, a kapcsolódás vagy az önazonosság. A társadalmi elvárások zaja helyett egyre tisztábban hallhatjuk meg saját belső hangunkat – és ez az igazi ajándék.

Az identitás újraszövésének folyamata

Az expat-lét nemcsak egy kaland (bár rengeteg kalandot tartogat, ezt aláírom), hanem egy belső újratervezés is. Új szokásokat alakítunk ki, új közösségeket keresünk – és idővel újraalkotjuk a szerepeinket. Talán máshogy kapcsolódunk másokhoz, a szakmánkhoz, a sikerhez, vagy éppen a szabadsághoz. Az identitás itt nem statikus, hanem élő szövet, amit minden megéléssel, benyomással kicsit továbbfonunk.

Ha túl sok a belső zaj, vagy épp megelőznénk a viharokat

Ami engem illet, egy ideje Barcelonában, a szívemnek legkedvesebb városban szövöm tovább ezt a bizonyos szövetet. Mások és a saját történetem által is többször nyugtáztam: nem kell egyedül végigmennünk ezen az úton. Ér coach vagy terapeuta segítségét kérni, hiszen a közös munka abban is tud segíteni, hogy a bizonytalanságot, illetve az identitásváltozás folyamatát lehetőségként, ne pedig veszteségként éljük meg. Teljesen normális, ha az expat-lét által hozott fordulatok szorongást, ürességet, vagy elakadásokat generálnak, a fő, hogy merjünk ránézni, támogatást kérni, és tudatosítani, hogy a változásban is képesek vagyunk otthonra lelni, akár egy új országban, akár saját magunkban.

Ami elsőre nem szembeötlő, de annál fontosabb

Bár a közösségi média oldalakon megjelenő, általában pozitív üzenetet hordozó, csillogással teli posztok nem erről árulkodnak, az expat-létnek vannak kevésbé látványos részei is, ami pontosan erről az identitásváltozásról, az ebbe fektetett munkáról, energiáról szól. Ki vagyok most? Hol van az igazi otthonom? Milyen szerepet töltök be ebben az új világban? Hogy érzem magamat az új kulturális keretek között? Milyen tempóban fejlődik a nyelvtudásom? Hogyan alakul a baráti köröm, a munkám, a párkapcsolati státuszom?

Mivel a környezet gyakran csak a romantizált, kalandos életet látja, a gyökértelenség, bizonytalanság, szomorúság, düh, szorongás gyakran láthatatlanul marad, és expatként magunkra maradunk ezekkel az érzésekkel. Tudom milyen érzés, megéltem. Ezért is hangsúlyozom a segítő szerepének fontosságát, és hogy még véletlenül sem kell egyedül megugrani az akadályokat. Life- és expat coachként én is ebben tudom támogatni a hozzám fordulókat, hogy ebben az egész folyamatban – akár már a költözés ötletének megszületésétől, egészen a kezdetektől – „megspórolják” a vargabetűket, lelki és anyagi veszteségeket. Egy külső, független nézőpont, a feltétel nélküli empátia, a biztonságos tér, amiben szabadon beszélgethetünk, és a strukturált támogatás nagy segítséget jelent abban, hogy a klienseim jobban lássák az irányt, és felkészüljenek a változásra, valamint feldolgozzák az átmenet érzelmi vetületeit.

Bontsuk le a klasszikus siker fogalmát!

A külföldre költözés, az új országban való helytállás kérdés nélkül erősíti a belső rugalmasságot (rezilienciát) azáltal, hogy tudatosítjuk és kezeljük a kisebb-nagyobb „földrengéseinket”. A külső változásokkal együtt belső újrakalibrálásra is szükség van, amit többek között három gyakori (általában vezetői) vakfolt elkerülésével rugalmasabban, nagyobb belső erőforrással tehetünk meg.

1) Ha csakis külső elismerésre, pozícióra vagy profitra fókuszálunk, figyelmen kívül hagyhatjuk a belső értékeket, emberi kapcsolatokat, hosszú távú fenntarthatóságot. Ilyenkor a siker definícióját érdemes átszabni. Született erről korábban egy cikkem, érdemes újra elővenni.

2) Ha túlzott önkontrollt vagy perfekcionizmust tapasztalunk a működésünkben, akkor nehezebben alkalmazkodhatunk, vagy fokozottabb stresszt élhetünk át. Ebben az esetben vélhetően az önelfogadáson és a stresszkezelésen érdemes dolgoznunk. (Ezen a fronton aztán van bőven saját megélésem…és ennélfogva válogatott eszközeim is!)

3) Ha kizárjuk mások visszajelzését, nem halljuk meg a környezetünk jelzéseit, könnyen elszigetelődhetünk. Ilyenkor a másokhoz való kapcsolódással, közösségépítéssel, a számunkra releváns visszajelzések keresésével van dolgunk. Az online munka nagy csapdahelyzete, érdemes erre tudatosan készülni!

Az énmárka-építés mint hatékony kapaszkodó

Az expat lét – bármennyire is kihívásokkal teli – lehetőséget kínál arra, hogy újradefiniáljuk önmagunkat, megtanuljunk rugalmasabban alkalmazkodni, és hosszú távon megerősödve kerüljünk ki az átmeneti válságokból.

Megkerülhetetlen téma, hogy külföldre költözni nemcsak lelki, de anyagi értelemben is komoly váltás. Fontos, hogy egyik területen se merüljünk ki teljesen: a stabil alap érdekében érdemes tudatosan lassítani, újratervezni, és támogatást kérni, ha szükséges. Az igazi rugalmasság nem a hirtelen ugrásokban, hanem a tudatos, jól megfontolt lépésekben rejlik – pénzügyileg is!

Úgy gondolom, az expat-coach- mellett a marketingszakember-kalapomat is feltéve, hogy ahhoz, hogy ne csak elinduljunk, hanem célba is érjünk, remek eszköz az énmárka-építés. A személyes márka külföldön még hangsúlyosabb szerephez jut: kapaszkodóvá válik, segít az újrakezdésben, és megelőzi, hogy „zsákutcába fussunk” – akár szakmailag, akár emberileg. Nem arról szól, hogy másoknak bizonyítsunk, hanem hogy mi is tisztábban lássuk, kik vagyunk, mit képviselünk – és ezzel hogyan tudunk hitelesen kapcsolódni az új közegben, és közben építeni magunkat, az életünket és a karrierünket is. Három az egyben! 🙂